Bárcsak olyan egyszerű lenne megengedni magadnak a pihenést és a semmittevést…
Még ha rá is szánja magát az ember, hogy szünetet tartson, lopakodva, csendes léptekkel kúszik be ez a hang a tudatba, és a vádjaival elrontja a béke minden egyes másodpercét.
A fülébe súgja a teendőit, és hogy lusta és gyenge az ember. Hogy lemarad arról, amit a többiek épp nagyszerűen élnek át, és hogy azt gondolják, valami nincs rendben vele.
Miért tudom neked ezt ilyen élénk színekkel leírni?
Mert pontosan tudom, milyen érzés ez a gondolat.
És hogy hihetetlenül bénító hatása lehet.
Azt is tudom azonban, hogy ezt a hangot a helyére teheted. Ne nyomd el. Semmi és senki az életben nem akar elnyomva lenni. Hanem konstruktívan, tiszteletteljesen és felelősségteljesen. Így kell a dolgokat kezelni. Ezt a hangot is.
Például válaszolhatnál neki. Konstruktív módon.
„Hallottam, hogy azt mondod, a többiek épp nagyszerű dolgokat élnek át, miközben én itt lustán heverek.” (Elismerés adása)
„Ha ez tényleg így van, amit egyébként 100%-osan nem is tudunk, akkor megadom nekik.
És magamnak megengedem, hogy pihenjek és feltöltsem az elemeimet.” (Álláspontod világos és egyértelmű kommunikálása)
És igen, komolyan mondom, szó szerint és hangosan beszélhetsz ezzel a hanggal. (Talán nem pont a zsúfolt metróban…)
Még egy példát?
„Azt gondolod tehát, hogy inkább ezt meg azt kellene megcsinálnom a teendőlistámról.” (Megmutatni neki, hogy meghallgatták.)
„Biztosíthatlak, hogy meg is fogom tenni. De egy olyan időpontban, amit ÉN határozok meg. Most viszont a pihenés szerepel a teendőlistámon.”
Oké, mindketten tudjuk, hogy a hang nem fogja abbahagyni a beszédet. De hát ez egyértelmű! Hiszen neveletlen is. A szó legszorosabb értelmében. NEKED kell nevelned. Méghozzá pontosan úgy, ahogy most megmutattam neked. És idővel drasztikusan javulni fog a helyzet.
Ez úgyis sikerülni fog.
